2014
  • fiatalok-taboroznak-a-szinhazban

    Fiatalok táboroznak a színházban

    Huszonegy diák foglalta el lelkesen a színház termeit a „Színház a tehetségekért” című pályázat keretében tartott napközis táborban.

  • sikeres-szep-evadot-zart-szinhazunk

    Sikeres, szép évadot zárt...

    A 2018/2019-es év Magyar évad volt, hiszen a magyar nyelvet és kultúrát kell szolgálnunk - fogalmazott Blaskó Balázs igazgató az évadzáró társulati ülésén. A direktor megköszönte a közönség kitartását és szeretetét.

  • itt-a-kovetkezo-evad-musora

    Itt a következő évad műsora

    Már válthatók bérletek a Szervezőirodában!

  • kulcskeresok-724

    Kulcskeresők

    Örkény István: Kulcskeresők című tragikomédiáját május 10-én mutatja be a Gárdonyi Géza Színház Csurulya Csongor rendezésében.

  • ket-elismerest-is-kaptak-az-egri-tancmuveszek-az-idei-tanc-vilagnapjan

    Két elismerést is kaptak az egri...

    Hétfőn este a MÜPÁban a Magyar Táncművészek Szövetsége a Nemzeti Táncszínház közös gálaestjén adták át a Szövetség szakmai díjait, valamint az Imre Zoltán Alapítvány és az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjait, és ekkor osztják ki a Fülöp Viktor Táncművészeti...

  • az-egri-tancmuvesz-megtapasztalta-hogy-a-kis-helyek-naggya-valhatnak

    Az egri táncművész megtapasztalta,...

    Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át Topolánszky Tamás Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának, a GG Tánc Eger együttesének vezetője nemzeti ünnepünk alkalmából. A kitüntetés apropóján ültünk le beszélgetni az...

  • blasko-balazs-a-nezo-a-legjobb-szandekkal-es-a-legnaivabb-lelkiallapotban-lep-be-szinhazba

    Blaskó Balázs: A néző a legjobb...

    Hatalmas univerzum a színház. Ezt a szűk, zárt világot, de az emberek felé nyíló csodát, s annak varázslóit, a színházcsinálókat ünnepeljük március 27-én. Egerben arra voltunk kíváncsiak, mit gondol a színház, honi színjátszásunk helyzetéről Blaskó Balázs, a Gárdonyi...

  • erdemes-muvesz-lett-topolanszky-tamas

    Érdemes művész lett Topolánszky...

    A GGTánc Eger vezetője, Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus Kásler Miklóstól az emberi erőforrások miniszterétől és Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkártól vehette át az elismerést nemzeti ünnepünk alkalmából a Várkert Bazárban.

  • allaslehetoseg--695

    Álláslehetőség!

    A Gárdonyi Géza Színház közalkalmazotti státuszba határozatlan időre keres díszítő munkatársat. Érdeklődni lehet személyesen Engler Imre műszaki vezetőnél a színházban vagy a 06303826720-as telefonszámon.

  • fiatalok-a-szinhazba

    Fiatalok a színházban

    „SZÍNHÁZ A TEHETSÉGEKÉRT" címmel a Gárdonyi Géza Színház új ifjúsági programot indított. A teátrum 30 millió forintot nyert arra, hogy a heves megyei közoktatási intézményekkel együttműködve a különböző korosztályokkal megismertesse a színházművészet ágait,...

  • kedves-nezoink-

    Kedves Nézőink!

    Értesítjük Önöket, hogy a honlapunkon található Vendégkönyvben, a mai naptól csak regisztrációt követően tudják véleményeiket, észrevételeiket megosztani.

  • szinhaz-a-tehetsegekert

    Színház a tehetségekért

    A PROJEKT AZONOSÍTÓ SZÁMA: EFOP-3.3.2-16-2016-00090

  • fiatalok-vettek-birtokba-a-szinhazat

    Fiatalok vették birtokba a színházat

    A „Színház a tehetségekért” című pályázat keretében napközis tábort tart a Gárdonyi Géza Színház. Először nyit a társulat így a fiatalok felé – mondja Tóth Levente, színművész, projektfelelős. - Fontos, hogy a fiatalokat behozzuk a színház misztikus világába és...

  • -szinhaz-a-tehetsegekert-

    „SZÍNHÁZ A TEHETSÉGEKÉRT”

    Magyarország Kormányának felhívására a Gárdonyi Géza Színház egy olyan átfogó programmal jelentkezik, amely elősegíti a kultúra és a közoktatás eszköztárának fejlesztését, valamint segítheti a Heves megyében élő-tanuló diákok kompetencia alapú oktatását –...

Előadások évadok szerint

GG Tánc Eger: Carnations and Roses

A szerelem évszázadok óta mozgatórugója az emberi gondolkodásnak, valamint meghatározó szerepet tölt be az antik mitológia, a vallások, a filozófia...

A férjvadász

Ki lőtt? Kire? Mikor? Miért? Hogyan tovább? Férj volt, van, lesz! De ki lesz az?! Kezdődhet a férjvadászat!

Különóra

Mester és tanítvány végzetes találkozása egy szolgáló segítségével – ha egy mondatban kell elmondani a történetet...

Csárdáskirálynő

Kálmán Imre Csárdáskirálynő cìmű operettjét méltán emlegethetjük minden idők legnépszerűbb operettjének.

Zrínyi 1566

1566. szeptember 7. Véget ér Szigetvár ostroma. Mindössze három várvédő marad életben. Köztük Cserenkó, aki később megírta a szigetvári ostrom...

A didergő király

A magány cudar egy lakótárs. Dideregni kezd tőle az ember, és folyton takarózna, melegedne. De nem tud. Nincs annyi takaró.

Két úr szolgája

A jómódú Federigo Rasponi, akinek Pantalone a lánya, Clarice kezét ígérte, meghal párbajban egy Florindo nevű ifjú által. Clarice és szerelme,...

Tóték

Abszurd helyzetben abszurd módon viselkednek az emberek. A háború a legabszurdabb emberi élethelyzet.

A csodatükör

Délceg, Kopac király egyetlen fia elindul, hogy megkérje Kevély király három lánya közül egyikük kezét, miközben a királyfit Anni, egy szegény...

Pöttöm Panna

Andersen örökszép története, Puccini lelket simogató zenéjének kíséretében csillan meg egy órácskára a közönség szemei előtt. Nem, mint egy...

Emberi tragédia

A GG Tánc Eger fennállása óta egyre összetettebb feladatokban méretteti meg magát, de most többszörös kihívásnak néz elébe, amikor ezt a darabot...