2014

HUSZONKILENC... GÁRDONYI RETRO (HATVANKETTEDIK FEJEZET)

„Egyedülálló, ahogyan minden egyes számában komoly, elemző írásokat, gyermekek és felnőttek által írt színikritikákat közöl, sőt színházi különszámot is megjelentet.” - Gali László direktor szavait idéztem.

1989-2003-ig létezett a Mezőkövesdi Szivárvány (a legutolsó évben neve Örökmozgóra változott), s a kezdetektől mindvégig rendszeresen közölt írásokat az egri színházról. Havonta jelent meg - a három nyári hónapban összevont nyári számmal -, fénymásoló technikával, ezzel a szlogennel: "Gyermekeknek, felnőtteknek, minden érdeklődőnek...". Erős kulturális arculat jellemezte.

 

 

1992 májusában jelentkezett az első színházi különszám, ebből 70 példány ajándékként a Gárdonyi Géza Színház művészeinek. (Ettől kezdve a színházi különszámok rendszeresen jelentkeztek, Szivárvány Teátrum, Thália Magazin, majd Színházi Magazin címmel, illetve voltak egy-egy előadásról szóló különszámok is.)
Gali László direktor: "Olvasom a Szivárványt. Rendkívül örülök neki, hogy rendszeresen ír a színházunkról. Lapszerkesztő voltam magam is az egyetemen, s ez nagyon nagy dolog. Az évadzáró társulati ülésre szeretnénk meghívni azokat a lapokat, amelyek írtak rólunk, megismerni őket, megköszönni nekik!" Az 1992-es évadzáró társulati ülésen hangzott el a bevezetőben idézett méltatás. 1995-ben a Heves Megyei Napban (a sorozat egy korábbi részében már idéztem) így írt Kelemen Csaba színművész, Közönséget nevelni címmel: "Mezőkövesden olyan példáját találtuk az iskola és a színház kapcsolatának, ami az országban is páratlan. Juhász Ferenc tanár úr segédletével a gyerekek nemcsak rendszeres színházlátogatók lettek, hanem Szivárvány címmel havonta megjelentetnek egy lapot, s ez nagyon kedves, jó visszajelzés nekünk, színészeknek, színházi dolgozóknak."
1999-ben az Észak-Magyarország című lap is írt róla.

 

   

 

 

 Minden rendes havi számból és természetesen minden színházi különszámból kapott tiszteletpéldányt a Gárdonyi Géza Színház.

 

A Szivárvány-díj 1993-tól létezett. Egy emléklap, erkölcsi elismerés volt. Több évben is megkapta maga a Színház. Erről a Magyar Televízió egy adása is beszámolt, velem készített riportban:
"- A Gárdonyi Géza Színház igazgatói szobájában találtam a falon egy okiratot, itt van a kezemben, átadom Önnek, kérem mondja el mi ez.
- A Szivárvány díj. Minden évben kiadjuk azoknak, akik sokat segítik a lap munkáját, valamilyen módon. Nagyon jó a lap kapcsolata a színházzal, ezért most ők is megkapták........"
A Thália Magazinok létrejöttével a díj átalakult kifejezetten színházi elismeréssé és kategóriákra oszlott, hasonlóan a Blogolvasók szerint az évad legjobb... szavazáshoz. A kkategóriák győzteseit három tényező határozta meg. Az előadások közben-után tapasztalt nézői reagálások, egy valamennyi előadást megnéző szűkebb csoport álláspontja és a Szivárvány alapító-szerkesztőjének véleménye.

 

 

2003 májusára – 14 év után - meguntam az egyébként hol kevésbé, hol erősebben, de mindvégig jelenlévő ellenvéleményeket, amelyek szerint nem kellene ennyi kultúra, miért nem inkább jópofa dolgozat részleteket, más hasonló, iskolai újságokra jellemző anyagokat közöl az általam alapított és szerkesztett Szivárvány. Én ilyen lapot nem akartam csinálni.
2004. júliusában - az utolsó szám után egy évvel - "(Kései) Búcsúszám"-mal zártam le magam számára véglegesen a történetet. Részletek Ilosvai Ferenc egri pedagógus, a Szivárvány állandó olvasójának ebben a búcsúszámban – egyetlen anyagként - megjelent írásából:
Az igényesen szerkesztett, XV. évfolyamába lépő, színvonalas lap máról holnapra megszűnt. A már említett tanárember, aki életre hívója, motorja, szerkesztője, mindenese volt a lapnak, letette a tollat, félretolta a számítógépet, abbahagyta az újságcsinálást (amiért honoráriumot „természetesen" nem kapott, amit önzetlenül szerkesztett szabadidejében). „Azt hiszem, nem lehet azzal vádolni, hogy bármit könnyen feladtam volna. Másfél évtizedig csináltam" – mondja most rezignáltan. Majd hozzáteszi, hogy dolgozott a lap szerkesztésén „havonta, örömmel, szeretettel... Volt már arra példa a hazai sajtó történetében, hogy búcsúbeszédet szerkesszenek egy folyóirat váratlan megszűnése, „elhalálozása" okán. Ezt az írást én annak szánom. Az általam ismert, olvasott és szeretett újság életének 15. évében kimúlt. Béke nyomaira! Örkény István egyik egypercesének csattanója azt hiszem, ideillik. Amikor a proszektúrán a boncmester elé tolnak egy balesetben elhunyt embert, az orvos összecsapja a kezét és felkiált: - Milyen szép, egészséges halott!

 

 

 

 

 

Forrás: http://gardonyiszinhazblog.gportal.hu/