2014

Színházunk a leglátogatottabb

Rekordokat döntöttek tavaly a színházak

Több rekordot is megdöntöttek tavaly a színházak, írja a HVG a csütörtöki lapszámban megjelent cikkében. A színházak nézőszáma tavaly meghaladt a 6,7 milliót, ami a 2008-as adatokhoz képest másfélszeres növekedés. A nézőszám növekedése persze összefügg a kínálat és a színházak számának növekedésével is, az előadások száma ugyanis az utóbbi évtizedben megduplázódott. A színházlátogatási rangsort Eger vezeti, ahol tavaly egy személy több, mint háromszor ment színházba, átlagban számolva persze. Hozzá kell azonban tenni, hogy a színházlátogatások számát erősen növelik a turisták is.A vidéki színházak közül a HVG-ben közölt adatok szerint kiemelkedő a veszprémi és a miskolci színház látogatottsága, sőt a Miskolci Nemzeti színházba 193 éves fennállása óta nem mentek annyian, mint tavaly. Emellett előadások számában szintén rekordot döntött a kecskeméti Katona József Színház.

 

(forrás: index.hu)