2014
Stúdiószínpad
Nagyszínpad
10:00

Mátyás király juhásza

Weöres Sándor bérlet

Stúdiószínpad

KRITIKA-Emberi tragédia az egri színházban: lenyűgöző látványvilág

Az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozata az idén is meglepett bennünket néhány különleges előadással.

Ezek egyike Madách Imre színművének, az Ember tragédiájának sajátos, korszerű olvasata Topolánszky Tamás Harangozó-díjas tagozatvezető, rendező megfogalmazásában.
Az örök érvényű, a történelem egyes korszakait felidéző, s az emberi életet ¬értelmező madáchi gondolat korszerű színezetet¬ ölt, s egyéni sorsunkat illetően töprengésre késztet. Nagy történelmi korszakváltások idején szokott aktuális lenni ez a dráma. Ez esetben az egyéni életszakasz készteti számvetésre a társulatvezető művészt a produkcióban.
Noha a madáchi szövegeket beleillesztette a táncjátékba az alkotó, azok sorrendet, és hangsúlyt cseréltek. (Bal József rendező, dramaturg volt segítségére ebben). A darab kezdetén az élete delén lévő Ádám és társa, Éva épp egy születésnapra készülnek. Az ünnepségre megérkeznek a gyerekek és az unokák, nagy a lárma és a zűrzavar. Ádám (Blaskó Balázs) egyedül és...magára marad.
Piros foteljében – mely nemcsak bútor, hanem maga az élet –, eltöpreng: jól történt-e minden, s ment-e a világ elébb? Lucifer (Kalmár Attila) fekete köpenyében kísértetiesen settenkedik a háta mögött, azt sugallván: minden értelmetlen volt, a gonosz irányít, uralja életünket.
Ádám eltöpreng, s megelevenednek a tragédia ¬színei: egy-egy kudarc, tanulság. Az Ádámok és Évák örök harcában a főhős egyre bölcsebb, s persze egyre kiábrándultabb lesz. Éva (Saárossy Kinga) a nők örök melegségével és családszervező erejével tartja benne a lelket, s ahogy az élet buktatóin, az egyes jelenetek kudarcain is átlendíti társát.
Az álom, a gondolat, és az épp-itt-most valóság kontrasztjából körvonalazódik Ádám lélekrajza. Az egyiptomi szín a nemek harcát, az athéni – szellemes tablókkal – a jogállam útvesztőit, a római az érzékek elfajulását, a bizánci az eszmék küzdelmét rajzolja fel. A prágai szín Keplerjének neje, egyszer csak kiszól a képből: „Ádám, szükségem volna pénzre". Ezt már az öreg Ádám fiának felesége mondja (Babócsai Réka és Nagy András kettőse), s a történelmi példázat maivá válik. A párizsi szín alkalmas arra, hogy a forradalmi történéseket egy nagy táncos látomásban fogalmazza meg ¬Topolánszky.
Az előadás legplasztikusabb jelenete a londoni szín, mely a kapitalizmus sokszínűségét és a fogyasztói társadalom kegyetlenségét mutatja meg. A fiatal nézők számára teljesen átélhető a fémszerkezetes csupa üveg irodaház, ahol egymásra se tekintve lüktetnek az alkalmazottak mobillal a kezükben, és a „kicsit más" homelessen át- és rálépnek a nagy igyekezetben. A falanszter és eszkimó szín már nem is tudja fokozni e jelenet intenzitását, csupán más eszközökkel erősíti meg a végkövetkeztetést.
Tulajdonképpen Ádám kétszer „adja fel" a létezés értelmébe vetett hitét. Az első felvonás végén, amikor a nagycsalád köszönteni jön a 70 éves nagyapát (Babócsai Réka, Fehér István, Nagy Adrienn, Nagy András, Novák Laura, Varga Kristóf és a gyerekszereplők) ám ekkor visszahőköl. Majd a történelmi színek végén látszólag győz Lucifer, de elhangzik az „Anyának érzem ó Ádám magam" (Ez esetben a fiatalabb Éva mondja ezt), s a születő élet reménye -megtöri a tagadás szellemét.
Dramaturgiailag nem is szándékoztak következesen végigvinni a drámai mű átfordítását a tánc nyelvére, mégis, vagy épp ezért kiemelkedően értékes, izgalmas¬ előadás született. A darab látványvilága lenyűgöző: fekete, fehér, piros színekben plasztikus formákban kel életre a történelmi példázat.
A diákok, – akikkel együtt néztem az előadást – már a szünetben forgásokat, vetődéseket, és kontakt táncot gyakoroltak a folyosón. A teljes befogadáshoz bizonyosan ismerni kell a madáchi¬ művet, de – megkockáztatom – ennek hiányában is átütő üzeneteket közvetít az előadás emberi viszonyokról, csüggedésről és életreményről. Joni Österlund, Törteli Nadin, -Emődi Attila, Kelemen Dorottya, Takács László, Tóth Karolina, Novák Laura, Szeles Viktória remek munkát végeztek. Nagy érdeme a produkciónak, hogy a színészeket is táncra késztette (némelyek egészen kiválóan beálltak a társulatba, Nagy Adrienn és Fehér István például) s a táncosok is megmutathatták színészi vénájukat. A barokk zenei részletek és kortárs effektek szervesen illeszkednek, és remek alapot nyújtanak az előadásnak. A díszlet szellemes, jól mobilizálható, a jelmezek beszédesek, letisztultak.
Sokat elárul a társulat kohéziójáról, hogy a direktor nagy alázattal vállalkozott e szerepre. Az idősebb korosztálynak is több üzenet el van rejtve az emberi tragédiában: merítsenek erőt ebből, ha a korszellem ¬miatt egyéni életükben már végképp sötéten látják is a jövőt.

 

Jámbor Ildikó

 

Címkék: színház