2014
Nagyszínpad
15:00

Az egérfogó

Szabó Magda bérlet

Stúdiószínpad

Sikeres, szép évadot zárt színházunk

A 2018/2019-es év Magyar évad volt, hiszen a magyar nyelvet és kultúrát kell szolgálnunk - fogalmazott Blaskó Balázs igazgató az évadzáró társulati ülésén. A direktor megköszönte a közönség kitartását és szeretetét.

-280 előadást játszottunk 90%-os látogatottság mellett, ez 67 ezer nézőt, 10 500 bérletest jelent. Fogadtuk a Nagyváradi Szigligeti Színház, a budapesti Újszínház, József Attila Színház, valamint a Dunaújvárosi Bartók Táncegyüttes előadásait. Erősíteni szeretnénk a határon túli kapcsolatokat - mondta. Blaskó Balázs kiemelte az idei évad sikereit: Rovó Virág Az év pályakezdő táncművésze elismerést vehette át, Kelemen Dorottya Fülöp Viktor ösztöndíjban részesült, Topolánszky Tamás, a GGTánc vezetője munkáját pedig Érdemes művész kitüntetéssel ismerték el. Köszöntötte a 80 éves Beke Sándor rendezőt és Aldobolyi-Nagy György zeneszerzőt, akiről június 8-án a Duna televízió is megemlékezik Hogy volt? című műsorában. Nyugdíjba vonulások alkalmával elbúcsúztatták Dudás Anna hangképző tanárt és Numann Istvánt, díszletfestőt. A fenntartó részéről Martoné Adler Ildikó, alpolgármester is megköszönte a társulat munkáját. A társulati ülésen hagyományosan kihirdették a közönségdíjakat: az évad színművésznője Saárossy Kinga, színművésze Nagy András, táncművésze Törteli Nadin, rendezője pedig Blaskó Balázs lett. A társulat szavazat alapján az évad színházi dolgozója Lázár Rita rendezőasszisztens, művésze pedig Nagy András lett.

Címkék: színház