2014

STABAT MATER – egri színpadon a Nagyvárad Táncegyüttes

Közös táncoratóriumot ad elő a Közép-Európa Táncszínház és a Nagyvárad Táncegyüttes április 18-án este 7 órától a Gárdonyi Géza Színház színpadán.

„A táncoratórium azért különleges, mert abban két külön bolygó találkozik" – mondta Kun Attila, a Stabat Mater című nagyváradi előadás rendező-koreográfusa, aki egyben a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője is. A darab keresztény eszmékre épül, az egyén és a közösség veszteségét és ennek feldolgozást mutatja be, fogalmazott a rendező. Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője szerint nem egy kereszténységet védő előadást készítettek, hanem az áldozatot, a fájdalmat, egy emberi történetet mutatnak be.

Címkék: színház