2014

MONODRÁMA A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ STÚDIÓSZÍNPADÁN

Az egri Gárdonyi Géza Színház november 28-án mutatta be Kocsis István történész, kortárs író drámáját, mely Blaskó Balázs rendezésében került színre. A társulat új tagját, a Jászai Marit megszemélyesítő Bodor Németi Gyöngyit ebben a szerepben ismerheti meg az egri közönség.

Az egri Gárdonyi Géza Színház november 28-án mutatta be Kocsis István történész, kortárs író drámáját, mely Blaskó Balázs rendezésében került színre. A társulat új tagját, a Jászai Marit megszemélyesítő Bodor Németi Gyöngyit ebben a szerepben ismerheti meg az egri közönség. A színésznővel az előadást követően beszélgettem.

 

Az egri publikum téged ebben a darabban láthat először, amelyben több mint egy órán át egyedül vagy a színpadon. Játszottál már korábban monodrámát? Ez életem első ilyen feladata. Igaz, voltak már elképesztően hosszú monológjaim, de nem voltam még soha-soha ennyi időn át egyedül a színpadon. A próbafolyamat alatt persze valahogy hozzászoktam. Az ember kénytelen elfogadni, hogy nem jön be sehonnan kolléga. Nem találkozom szemekkel, csak amikor belenézek a tükörbe. Az elsődleges félelmem az volt, hogyan tudom majd végig fenntartani a nézők érdeklődését és figyelmét, mert ez elképesztő kihívás és embert próbáló feladat. Nem, soha nem szerepeltem még monodrámában.

 

És szeretnél még? Most egy kicsit nem. (Nevet) Most egy kicsit pihenni kellene. Nehéz ezt folyamatosan szinten tartani. Lejátszottuk a bemutatót, lement rólunk az első nagy teher. Nem kerül műsorra minden nap ez az előadás, melyre igencsak készülni kell mind metáliasan, mind idegileg, és igen, fizikailag is. Hiszen bármilyen színpadi jelenlét, de egy ilyen előadás különösen sokat kivesz az emberből. Most nem is merek egyedül hazaautózni. (Nevet.)

 

Milyen érzésekkel kezdted a próbafolyamatot? Nagyon örültem ennek a felkérésnek. Aztán az olvasópróbán szembesültem igazán a rettentő munkával. Ott, akkor, rám zúdult ez a hatalmas feladat. A művet ugyan elolvastam már korábban, de hát otthoni körülmények között. Az olvasópróbán viszont tudatosult bennem, hogy egymagam leszek, partner nélkül, és ezt a szöveget bizony egyedül kell elmondanom. Bevallom, akkor kicsit megijedtem. Ezért is tanultam meg nagyon korán a szöveget. Itt nem lehetett rendelkező próbán példánnyal a kezemben dolgozni. Itt egyedül vagyok, nem várhatok segítséget a kollegáktól. De, ahogy elkezdtünk aktívan foglalkozni a drámával, kibontani, elemezni a darabot, dolgozni az előadáson, úgy szállt el a félelmem. Minden a helyére került és elkezdett működni.

 

Sok az olyan momentum a darabban, ami a te gondolataidra, érzéseidre rímel? Ez nagyon furcsa, de soha nem gondolkozom ezen. Amikor kapok egy szerepet, folyamatosan írom a példányba az instrukciókat, vagy, hogy éppen mit csinálok. A Jászaival is így voltam. Nem az írtam, hogy ,,ide állok", vagy ,,oda megyek", ... hanem, hogy,,leül", ,,feláll"... igazából nagyon távolságtartóan álltam hozzá. Aztán egyszer csak a magam számára lejegyzett instrukciók elkezdtek igazán hozzám szólni. Mi több, barátokkal folytatott beszélgetések során folyamatosan jutottak eszembe ,,Jászai Mari mondatai", merthogy számos helyen épp a beszélgetés fonalába illettek. Mondhatnám, majd két hónapig Jászai Mariból éltem a magánéletemben is. (Mosolyog.)

 

Jászai Mari a színjátszás Aranykorának legnagyobb egyénisége volt. Művészi hitvallása, a pályáról alkotott elképzelései mennyiben vágnak össze a tieiddel? Mint színész, én is elképesztően ragaszkodom a klasszikus értékekhez, a valódi tehetséghez. A közönség tehetséges színészeket, művészeket akar látni a színpadon, olyanokat, akik közölni akarnak valamit. A tehetség megítélése nyilván szubjektív. Az, hogy a színész a színpadon mit közöl, felelősség. Teljesen egyetértek az Ő küzdelmével. Én, szerencsére - bármilyen problémám is lenne-, nem lennék ennyire egyedül. Mellettem ott áll a családom, a barátok. Szakmaibeli barátok is, akikkel kiállhatok a jó ügy érdekében. A színpadon és a magánéletben egyaránt. Ő, rettentőem egyedül volt, elképesztően magányos harcos.

 

Mi a benyomásod a városról és a társulatról? Szeretem Eger városát, nagyon megtetszett. Voltam már itt korábban is, de ennyire hosszú időt még nem töltöttem el. Pesten élek, de bevallom, ezeket a bejárható kisvárosokat szeretem. Most már én is tudom, hol van jó cukrászda, hol van jó étterem. A társulatról pedig mindenhol és minden fórumon igyekszem elmondani, hogy nagyon-nagy köszönet nekik, hogy ilyen befogadóak voltak. Ez nagyon fontos, mikor teljesen idegenül érkezik az ember egy már jól összeszokott közösségbe. Pláne úgy, hogy monodrámát játszom, így munka közben egy színészkollégával sem tudok megismerkedni. Csak jót tapasztaltam ebben a társulatban, ahol közelről egyáltalán nem ismertem senkit.

 

Az alábbiakban a szerző, Kocsis István vall a darabhoz fűződő viszonyáról, s hogy miképpen vélekedik az egri előadásról.

 

Önt a monodrámaírás koronázatlan királyaként tartják számon. Hősei mindig nagy egyéniségek, kiemelkedő közéleti-, történelmi személyiségek. Hogyan választotta ki őket, s miért döntött a monodrámában való megjelenítés mellett?

 

Valóban sok monodrámát írtam. Bethlen Ka­táról, Dérynéről, Bolyai Já­nosról, Jászai Mariról, Széchenyi Istvánné Seilern Cerscence-ról, Széchenyi Istvánról (ez trilógia három es­tére: A huszárkapitány, A tizenkettedik lánc, Döbling) és Vincent van Goghról, de most bevallom, hogy sosem akartam monodrámát is írni... Mindig a dráma főhőse döntött. Széchenyi István például azért döntött így, mert úgy érezte, hogy drámai ellenfelei helyett is ő a felelős, Jászai Mari pedig azért, mert hittel hitte, hogy ebben a drámai helyzetben (melyben a különös Színházi Törvényszék elé idézték) nincsenek méltó ellenfelei... Egyikük sem szólaltak meg addig, míg ki nem küldtem az ellenfeleiket.

 

A Jászai Mari (alcíme: A megkoszorúzott) című, 1982-ben írt monodrámája több városban került már közönség elé, Veszprémtől New Yorkig. Tíz évvel a legutóbbi, 2004-es kassai és szatmárnémeti bemutató után nemrégiben az egri Gárdonyi Géza Színház tűzte műsorára Blaskó Balázs rendezésében, Bodor Németi Gyöngyivel a címszerepben. A mai nézőhöz ugyanúgy szól a mű, mint megírásakor, hiszen amellett, hogy Jászai Mari életének fontos állomásait felidézi, alapvetően a minőség – s az emberi és művészi érték felmutatásának és megőrzésének – fontosságáról szól. Az évek múlásával változtak Ön szerint a különböző színpadi megvalósításokban a lefektetett hangsúlyok? Esetleg miben különböztek egymástól az előadások?

 

Nagyon különböztek egymástól ezek az előadások, de valamiben nagyon hasonlítottak... Rendezését csak az vállalhatja, aki megváltói hittel viszonyul a Színházhoz. Nem lehet véletlen, hogy az első, a Szatmárnémetiben játszott előadás rendezője, Gyöngyösi Gábor (aki hitével és erejével és rendezői tehetségével nagyon nehéz esztendőkben – a hetvenes években – varázsolt a színpadra olyan előadásokat, hogy aki látta – akár Budapestről érkezett, akár New Yorkból –, színháztörténeti csodáról áradozott) és Blaskó Balázs, a legújabb előadás rendezője ugyanazt vallják a Színházról, s mindarról, ami a színházban hozzásegítheti a nézőt a katarzis átéléséhez, amit a Magyar Színjátszás Aranykorának legnagyobb alakja, Jászai Mari is vallott. (Ha nem is ugyanazokkal a szavakkal... És most oly „felfoghatatlan" rejtélyekről kellene értekeznem – ha ez az interjú száz oldalas lehetne! –, hogy a valódi katarzis miképpen képes más minőségűvé formálni az embert... Szénmi­nőségűből gyé­mántminőségűvé.) Természetesen e felfoghatatlan rejtélyek felsorolásával azt a nagyon is könnyen felfogható állításomat óhajtottam volna még hitelesebbé tenni, hogy miért voltam mindig nagyon nyugodt a Jászai Mari egymástól nagyon különböző bemutatóin...

 

Úgy tudom, a kilencvenes években átdolgozta a művet. Mi késztette erre?

 

Nemcsak a kilencvenes években, hanem az idén is, miután megtudtam, hogy a Gárdonyi Géza Színház bemutatja. Elkezdtem az újraolvasását, s már javítgattam is... De miképpen régen sem, most sem azzal a szándékkal kezdtem el olvasni, hogy átdolgozzam. Viszont nemcsak ezt a drámámat dolgoztam át... Panaszkodott is valaki nemrégiben, hogy nagyon nehéz az én drámaírói munkásságomat áttekinteni, mert sok drámámat többször is újraírtam. – Ha minden változatát figyelembe veszem a drámáidnak, akkor száz drámád is van, ha csak egyet, akkor még harminc se – méltatlankodott. – Én nevetve nyugtatgattam, hogy mindig csak az utolsó változatot vegye figyelembe... Most még hozzáteszem: mindig abban reménykedem, hogy régebbi (nemcsak a nagyon régiekre gondolok, hanem a néhány esztendővel ezelőtt írottakra is) drámáim elolvasása után örömmel felkiálthatok: „Hát ez annyira tökéletes, hogy minden mondatával elégedett vagyok!" De ez még sosem következett be... Ha úgy ér­zem, hogy egy drámai helyzet igazságához köze­lebb kerül­tem, ak­kor ismét kedvem kerekedik foglalkozni vele. De most nagyon örülök annak, hogy erről beszélhetek. Hogy felhívhatom a figyelmet régi színműveim új változataira is. És ragaszkodom is ahhoz, hogy néhány példát felhozzak. A Széchenyi Istvánról szóló drámatrilógiát húsz évig ír­tam, s több változata meg is jelent. Egy nagyon régi da­ra­bom hősnőjéről, Stuart Máriáról is írtam egy új drámát. De egészen újat. Még Stuart Mária ellenfelei sem ugya­nazok a két da­rabban. Pe­dig nem akar­tam, hogy így legyen. Azért volt szük­sé­gem az új „szín­játszó sze­mélyekre", hogy Stuart Máriának méltó ellenfelei legyenek. (A réginek a címe: A ko­rona aranyból van, az újé: A királynő aranyból van.) Bo­lyai Jánosról is írtam egy új mo­nodrámát, A Tér címűt. Az üdvtant író Bolyai drámáját próbálom megvilágosítani az új darabban. Az 1966-ban elkezdett Megszámláltatott fák cí­mű drámámat talán még mindig nem fejeztem be. (Leg­jobbnak természetesen az idén írt változatát tartom.) A Vincent van Goghról szóló drámáim (az egyik monodráma, a másik több személyes) sok változata közül is azokkal vagyok elége­dett, amelyeket nemrégiben fejeztem be.

 

Jászai Mari szerepét meglepően különböző karakterű színésznők játszották az idők során. Milyen gondolatai, emlékei vannak erről?

 

Az előbb már beszéltem arról, hogy miért voltam mindig nagyon nyugodt a Jászai Mari egymástól nagyon különböző bemutatóin... Az egri bemutatón azért, mert jól ismerem Blaskó Balázst... De nyomban hozzá is tehetem, hogy annak ellenére voltam nagyon nyugodt most, az egri bemutatón, hogy Bodor Németi Gyöngyit viszont nem ismertem eddig személyesen. Mert e mono­drámának is különleges szerencséje van: csak a legnagyobb mű­vésznők nem riadnak vissza a nehéz pró­batételtől, amit vál­lalnia kell annak, aki Jászai Mari mer lenni a színpadon.

 

Mik a legfontosabb benyomásai az egri előadásról?

 

Többször nyilatkoztam már, hogy a jó hírt, hogy a Gárdonyi Géza Színház műsorra tűzi a Jászai Mari című monodrámámat, nagy örömmel fogadtam, de ráadásul egészen különös, magasztos érzések erősítették, színesítették ünnepi hangulatomat. ... Arra döbbentem rá, hogy ez a jó hír különös jelentőséggel ruházza fel azt a nem túlságosan rendkívüli tapasztalatomat, amikor tavaly, A fény éjszakája bemutatójára készülődvén oly sokat vitatkoztunk Blaskó Balázs igazgató úrral és Beke Sándor rendező úrral színjátszásunk gondjairól-bajairól és lehetőségeiről, egybehangzóan és következetesen hitet tettünk amellett, hogy a Színháznak a régebbi korok magyar hagyományai, misztériumai csodaköveiből kell bevehetetlen várat építenie – ha nemcsak meg akar maradni, de be is akarja tölteni küldetését... A dráma újraolvasása közben tulajdonképpen arra döbbentem rá, hogy A fény éjszakája próbáin a magyar színjátszás Aranykora legnagyobb egyénisége, Jászai Mari művészi hitvallásának éppen a legfontosabb igazságát vallottuk magunkénak. És most már – helyszűke miatt – csak arra a legfontosabb kérdésre válaszolok, amely Jászai Mari magasztos vagy fájdalmas drámai küzdelmekben elért hatalmas győzelmeivel van összefüggésben: ki lesz képes méltóképpen járni az Ő útján, amely most is a Színházi Aranykor felé vezet... Az előbb már megvilágosított rejtélyes egyezések azt sugalmazzák, hogy a Gárdonyi Géza Színház Jászai Mari hitvallásának tudatos vállalásával tette meg ezen az úton a legnehezebb lépéseket.

 

Forrás: Magyar Teátrum