2014

Bástyasétány 77.

Három fiatal férfi ugyanazt a kis házat kapja lakhatásul, mint három fiatal nő…

Eisemann Mihály-Baróti Géza-Dalos László:


Bástyasétány 77.

zenés vígjáték

 

ELŐADÁS ISMERTETŐ

 

Eisemann Mihály zenés játéka 1958-as ősbemutatója óta élvezi a közönség szeretetét. Ez volt a szerző utolsó előtti munkája. A világháború előtt oly si-keres, kedvelt és keresett zeneszerző a népi demokrácia éveiben perifériára szorult. Esténként egy budai kisvendéglőben, zongorajátékával kereste meg mindennapi betevőjét. Elképzelem, ahogy a mellőzött zseni a vendéglő zárá-sa után egyedül rója a budai utcákat. Éjszaka van, csend, s talán az eső is szitál. Körülötte a vár épületei, melyek közül több még mindig magán hor-dozza a háború sebeit. Várják a gyógyító újjáépítést. A sebtében, így-úgy rendbe hozott házak sem boldogok, a társbérlet kegyetlen együttéléséhez se-gédkeznek. „Társbérlet"! Már kevesen emlékeznek erre az akkor szükséges szörnyűségre. A háború utáni időben kevés használható lakás volt. Az akko-ri államszervezet úgy próbálta megoldani a problémát, hogy egyazon lakás-ba több, egymásnak teljesen idegen embert költöztettek. A Bástyasétány 77. című vígjátéknak is ez az alaptémája. Három fiatal férfi ugyanazt a kis házat kapja lakhatásul, mint három fiatal nő... s elindul az ellenségeskedés, majd lassan-lassan... a történet folytatását megtudhatják 2021. január 22-től, ha beülnek a Gárdonyi Géza Színház nézőterére.


Rendező: Moravetz Levente